eredeti dátum:2012-04-23
Ma megnéztem a "három méterrel a felhők felett" c. filmet és reagáltam is nagyon rá, tehát itt most elemzem a pontokat.
vannak benne olyan jelenetek ahol a főhős elveszíti a legjobb barátait amiért részben ő is felelős, és ebbn a düh kifejezésében eltaszítja magártól az új szerelmét még odásig is elmegy hogy megüti. voltaképpen egy érzelmi kitörésbe megy bele mint korábban a filmben. persze csak azért teszi ezt mert egész életében csak hazudtak neki és kihasználták és ezt a felgyülemlett dolgot úgy vetíti ki a világra hogy a brutális fizikai erejét használja.
ami érdekes volt hogy a narráció, mely szintén az ő hangja, leírja hogy ez csak egy adott ideig van és elmondja azt az üzenetet hogy ez így normális ahogy van és így is kell lennie minthogy "megtalálod a nagy ő-t -> felpörögsz -> elveszíted -> megbékélsz magaddal de somsem felejted el" féle folymat. ezzel megpróbál egy nagyobb rálátást adni az életre de nem kérdőjelezi meg hogy miért és hogyan működik ez egyáltalán.
valahogy amikor elérkezett a film oda ahol ezek a nagy érzelmi kitörések vannak azt vettem észre magamon hogy én is ugyanúgy érzek és érzem a fájdalmatés ugyanazokat a gondolatokat és a nehéz beszédet...de lélegeztem és átjutottam ezen és a könnyeken és a fizikai testem álapotán és nagyjából jelen tudtam lenni mint a valóság része és hogy mi történik bennem és általam.
(itt rengeteg önmegbocsájtás következne-nem írom le olvasd az eredeti oldalon)
ahogy és amikor látok valakit hogy érzelmeket él meg, és észreveszem magamon hogy belemegyek ebbe a reakció mintába, megállok, abbahagyom, lélegzem, és megemberelem magam és közben emlékeztetem magamat hogy valójában nem léteznek gondolatok/érzések/érzelmek/képek/emlékek csak mi magunk.
ahogy és amikor észreveszem magamat hogy belemegyek abba hogy akarom/kívánom hogy észrevegyenek, megállok, abbahagyom, lélegzem, és ittmaradok és elengedem ezeket a vágyakat magamban arra a felismerésre alapozva hogy csak azért akarom mások figyelmét mert én nem adom meg magamnak a kellő figyelmet.
ahogy és amikor észreveszem magamon hogy nem vállalok felelősséget azért amit én hoztam létre/manifesztáltam, abbahagyom, lélegzem, és vállalom a felelősségemet a pontokért melyeket magamban és magamként hoztam létre és kidolgozom/eltüntetem őket önmegbocsájtással, és önelhatározásokkal.
vannak benne olyan jelenetek ahol a főhős elveszíti a legjobb barátait amiért részben ő is felelős, és ebbn a düh kifejezésében eltaszítja magártól az új szerelmét még odásig is elmegy hogy megüti. voltaképpen egy érzelmi kitörésbe megy bele mint korábban a filmben. persze csak azért teszi ezt mert egész életében csak hazudtak neki és kihasználták és ezt a felgyülemlett dolgot úgy vetíti ki a világra hogy a brutális fizikai erejét használja.
ami érdekes volt hogy a narráció, mely szintén az ő hangja, leírja hogy ez csak egy adott ideig van és elmondja azt az üzenetet hogy ez így normális ahogy van és így is kell lennie minthogy "megtalálod a nagy ő-t -> felpörögsz -> elveszíted -> megbékélsz magaddal de somsem felejted el" féle folymat. ezzel megpróbál egy nagyobb rálátást adni az életre de nem kérdőjelezi meg hogy miért és hogyan működik ez egyáltalán.
valahogy amikor elérkezett a film oda ahol ezek a nagy érzelmi kitörések vannak azt vettem észre magamon hogy én is ugyanúgy érzek és érzem a fájdalmatés ugyanazokat a gondolatokat és a nehéz beszédet...de lélegeztem és átjutottam ezen és a könnyeken és a fizikai testem álapotán és nagyjából jelen tudtam lenni mint a valóság része és hogy mi történik bennem és általam.
(itt rengeteg önmegbocsájtás következne-nem írom le olvasd az eredeti oldalon)
ahogy és amikor látok valakit hogy érzelmeket él meg, és észreveszem magamon hogy belemegyek ebbe a reakció mintába, megállok, abbahagyom, lélegzem, és megemberelem magam és közben emlékeztetem magamat hogy valójában nem léteznek gondolatok/érzések/érzelmek/képek/emlékek csak mi magunk.
ahogy és amikor észreveszem magamat hogy belemegyek abba hogy akarom/kívánom hogy észrevegyenek, megállok, abbahagyom, lélegzem, és ittmaradok és elengedem ezeket a vágyakat magamban arra a felismerésre alapozva hogy csak azért akarom mások figyelmét mert én nem adom meg magamnak a kellő figyelmet.
ahogy és amikor észreveszem magamon hogy nem vállalok felelősséget azért amit én hoztam létre/manifesztáltam, abbahagyom, lélegzem, és vállalom a felelősségemet a pontokért melyeket magamban és magamként hoztam létre és kidolgozom/eltüntetem őket önmegbocsájtással, és önelhatározásokkal.
No comments:
Post a Comment